|
[+] Dalfeldolgozások
A következő listában (nem teljes) igyekeztünk összeszedni Celine dalfeldolgozásait, melyekhez pár érdekesség is kapcsolódik. A cikkben leírtakat máshol felhasználni szigorúan tilos, a fordítás és munka a celinedion.hu-é.
Taking Chances Eredetileg 2007
február 6-án jelent meg a Platinum Weird banda számaként, amelynek írói
Kara DioGuardi és David A. Stewart. Celine mindenféle zenei módosítások
nélkül dolgozta fel, a dal producere Kara DioGuardi volt, aki David A
Stewart-tal közösen szerepel is Celine a számhoz készített
videóklipjében is.
Alone A legkevesebb bemutatásra a Heart
1987 májusában megjelent rock száma, az Alone szorul. A szám első
hivatalos feldolgozója Celine, aki kisebb zenei módosításokat is
eszközölt, többek között kicsit le is rövidült. A különböző zenei
tehetségkutató műsorok kedvelt előadandó száma.
New Dawn Linda Perry által írt ballada, zenei módosítások nélkül került fel a lemezre.
Right Next To The Right One Az egyetlen feldolgozás, melynek eredeti előadója férfi, név szerint
Tim Christensen volt. A számon szintén nem történt zenei módosítás.
That's Just A Woman In Me A Katrina and the Waves dala, Céline régebb óta szerette volna már
feldolgozni, de elmondása szerint csak most érett meg rá lelkileg.
Eredetileg ez lett volna az album címe is, azonban ez módosult Taking
Chances-re. Kicsit a Let's Talk About Love-hoz hasonlítható szám, ami
ugyan kislemez nem lett, de Céline minden egyes koncertjén
előszeretettel adta elő, mert különösképp a szívéhez nőtt.
If You Asked Me To A dalt eredetileg Patti LaBelle énekelte el 1989-ben, egy James Bond filmzenelemezére. LaBelle verziója a Billboard 100-as listájának azonban csak 79. helyére volt elég. A számot egyébként Diane Warren írta, és LaBelle 89-ben megjelent Be Yourself lemezén is rajta volt. Celine 1992-es verziója a listán a 7. helyen végzett, 72 hellyel lekörözve LaBelle-t. (Továbbá a megjelenés hetén Celine máris a 22. helyet foglalta el vele!)
The Power Of Love A ballada eredetileg Jennifer Rush torkából hangzott el 1985-ben. A szám ezen verziója 5 hetet töltött el elsőként a Billboard 100-es listáján. A szám ekkor is hatalmas sikert aratott. Celine 1992-es The Colour Of My Love albumán szerepelt először a feldolgozás. Ugyan ezzel az eredeti előadót nem lekörözve "csak" 4 hétig vezette a Billboard 100-at, de 5 hétig a Legtöbbet Eladott Kislemez volt a világon. Kanadában 54 hetet töltött egy 100-as listán, 8-szor vezetve azt, de a 100-ból csak két héttel egy év után esett végleg ki.
When I Fall In Love A szám eredetileg is egy filmzene, az 1952-es One Minute To Zero című filmhez készült és Doris Day énekelte el. A Billboard 20. helyezéséig jutott 100-as listán. A számot Nat King Cole, Rick Astley és Kenny Rogers is feldolgozták több kevesebb sikerrel. Az első duett formájú előadás azonban Celine-és és Clive Griffin-é, 1993-ból. Így a szám Grammy-díjat is nyert, a Billboardon pedig a 23. helyezésig juthatott el. Celine-ék előadásában a szám szintén filmzene volt, mely a Szerelem hullámhosszán című filmhez készült, és Celine The Colour Of My Love albumán is helyet kapott.
It's All Coming Back To Me Now Eredetileg Jim Steinman írta 1983-ban, és a Pandora's Box című film zenéjeként jelent meg 1989-ben. Celine verziója 1996-ban jelent meg és a Billboard 2. helyén landolt. A számot utána is feldolgozták, pl. 2006-ban a Meat Loaf nevű csapat.
Falling Into You Legkevésbé hittük volna, hogy ez a szám is feldolgozás, ám Celine előtt két évvel egy bizonyos Marie Claire D'Ubaldo dala volt. 96-ban Celine verziójából 170ezer darab kelt el csak Európában, és a spanyol listákon első is lett.
All By Myself Eredetileg Eric Carmen balladája, aki 1975-ben adta elő először. A következő előadó Shirley Bassey volt 1982-ben, 1994-ben Sheryl Crow is feldolgozta, majd 1995-ben Jewel és 1996-ban Celine Dion. Dion előadásában a Billboard 100-as listájának 4. helyén kötött ki. A számot Celine előtt is rengetegen előadták, de a spanyol változat a Sola Otra Vez Celine és csapata munkája. Celine után a cikk írásáig a következő előadók dolgozták még fel a számot: Carola Häggkvist (2000), Jamie O'Neall (Bridget Jones naplója filmhez 2001), Michael Ball (2001), Richard Clayderman (2002), Eddie Murphy (Shrek c. filmhez 2004), Gerard Joling (2004), Ryoheti Yamamoto (2004), LaToya London (2005), Il Divo (2005 *érdekesség: ezen albumukon a csapat feldolgozta az eredetileg Celine-dal Por Que Tu M'aimes Encore-t is), Amici Forever (2005).
River Deep, Mountain High Az eredetileg Tuna Turner szám 1966-ban debütált. A hivatalos megjelenése azonban 1969 volt. 88. helyről indulva a 3. helyen tetőzött a szám Tina torkából. A Rolling Stone -Mindenidők 500 leghíresebb száma- listáján a 33. helyen foglalt helyet. Celine 1996-os albumán kapott helyet a feldolgozás.
(You Make Me Feel) Like a Natural Woman A szám eredetije 1967-ben jelent meg a híres soul-énekesnő Aretha Franklin torkából. A Billboard 100-as listáján a 8. helyig jutott. 1996-ban került Celine nagylemezére, a Falling Into You-ra. 1998 áprlis 14.-én a VH1 által rendezett Divas Las Vegas koncerten Aretha Franklin, Shania Twain, Mariah Carey, Gloria Estefan, Carole King és Celine hatosából hallhatta élőben a nagyközönség rendhagyó előadásként.
Immortality A különleges feldolgozás.... A szám eredetileg a Bee Gees legendás együtteséé, ám Celine sem hanyagolta elődeit a feldolgozásban "duett"ként alakították át a számot 1998-ban. Legjobb helyezését egy brazil slágerlistán érte el, itt első lett.
Treat Her Like A Lady Eredetileg Diana King szám 1995-ből. Celine 1999-ben dolgozta fel, új stílusként bővítve saját repertoárját. Egy ausztrál listán érte el így legjobb helyezését aholis 16. lett.
When I Need You Egy 1976-os album címadó dala volt Albert Hammond torkából. A Billboard 100-as listáján első lett! Celine mint kislemez kizárólag egy Brazil promócióban jelenítette meg, csak ott lehetett kapni belőle és ez az egyetlen szám szerepelt rajta. 1998 szeptember 7.-én jelent ott meg.
At Last Egy 1942-es szám, melyet Glen Miller adott elő elsőnek. A szám ekkor a feledés homályába süppedt Etta James 1961-es verziójáig, aki a 47. helyig juttatta, a Black Singles Chart-on 62-ben pedig 2. lett. Celine visszatérő albumán szerepelt 2002-ben, de a számot számtalanszor dolgozták fel (Celine-s kapcsolat miatt említve Cyndi Lapuper is (2003), aki feldolgozta a híres Celine feldolgozást az I Drove All Nigh-ot.)
Nature Boy A számnak kisebb történelme van, először a The Boy with Green Hair című 1948-as filmhez készült. Amit "eredetinek" tekintünk az még Nat King Cole 1993-as feldolgozása aki a listák élére juttatta. Eddig több mint 45-en dolgozták fel mind megtartva eredeti zenéjét, mint például Frank Sinatra, David Bowie, Cher és James Brown. Celine a sokadikként 2002-ben adta ki albumon saját verzióját.
I Drove All Night Eredetileg Roy Orbison, King of Hearts albumán jelent meg 1992-ben, annak ellenére, hogy már 1987-ben felvették. Az első klip a számhoz Cyndi Lauper előadásában készült, továbbá rajta volt az énekesnő A Night To Remember című albumán. Celine 2003-ban dolgozta fel és a Billboard 100-as listáján a 45. lett. Ért el első helyezéseket is egyéb kisebb listákon, mint Svédországban, Lengyelországban, Belgiumban, Kanadában és Franciaországban.
What a Wonderful World Louis Armstrong dala, mely 1967-ben jelent meg. A cikk írásáig 27 hivatalos feldolgozást ismerünk, közte pl. Anne Murray-t, BB King-et vagy Tony Benett-et. Celine verziója 2004-ben jelent meg, időrendileg elsőnek a Miracle albumon.
The First Time Ever I Saw Your Face A szám eredetileg Roberta Flack dala, amit 1957-ben Evan MacColl írt feleségének Peggy Seeger-nek. A Billboard csúcsáig jutott, és megkapta "Az Év Dala" kitüntetést is. Celine az All The Way... A Decade Of Song albumán hallhattuk először, majd pl. a Miracle albumra is felkerült. Mint kislemez, 2000 március 27.-én jelent meg.
Beautiful Boy Kevesen tudják, de eredetileg egy John Lennon szerzemény 1980-ból a Duble Fantasy albumról. (Ekkori címe: Darling Boy) Sean-nak írta, Yoko Ono-val közös gyermeküknek. Celine 2004 október 11.-én jelentette meg kislemezként a Miracle című albumról. Érdekessége, hogy mindössze két listán ért el helyezést, Québecben 2. Magyarországon pedig 30. lett.
All The Way Az Immortality-hez hasonlóan redhagyó feldolgozás. A szám 1957-ben keletkezett szövegét Sammy Cahl, zenéjét James Van Heusen írta. Filmez készült (The Joker Is Wild) és Frank Sinatra adta elő először. Celine feldolgozása egy speciális duett Sinatrával aki ezzel a számmal (mivel filmhez készült) 1957-ben Oscar-díjat kapott. A szám az 50-es 60-as évek kedvenc szerelmes száma volt.
|